Megfojtanak, megfojtanak, 
kígyóznak, mint a szennypatak, 
sziszegve szólnak szép szavak: 
hiszen szabad vagy, ó, szabad! 

Te választottál engemet, 
te bamba, arctalan tömeg, 
elszívom lassan életed, 
nem lesz házad, se gyermeked, 
nem lesz hazád, nem lesz hited, 
minden szavamat elhiszed, 
mindenhol szózatom sziszeg. 

Imádd a hűvös bankokat, 
ott intézik a sorsodat, 
ne vidd vásárra bőrödet, 
kerüld a puskás őröket! 

Szemétdomb város ez: tiéd, 
tiéd az összegyűlt szemét! 
Villánk s a svájci bankbetét 
érted van, s téged véd, cseléd! 

Ha már kihalt a nagy család, 
ha már éhenhalt jó anyád, 
ha nincs honod, se otthonod, 
ha már szökésed fontolod, 
sziszegve szól, ki jót akar: 
Fuss, merre látsz, szegény magyar! 

Ellopnak minden ünnepet, 
ők adnak mindennek nevet, 
egymást ezért kitüntetik, 
hát áruló, ki tüntet itt, 
ki másról másként szólni mer, 
nem elvtárs és nem is haver, 
akit riaszt a pénz szaga, 
bizony, nem jó demokrata! 

Hóhérodnál ne alkudozz, 
kirablódnál ne tiltakozz, 
majd eltakar a pesti kosz, 
megszoktad már, megszökni rossz. 

Nyugodj meg hát, Petőfi népe, 
és térdre magyar, térdre, térdre!