Még meg sem köszöntem,
Hogy megszülethettem én,
És ülhetek az élet vonatán.
Nem király, de mégis
Ember lettem én is igazán. 

Még meg sem köszöntem,
Hogy játszadozhattam én,
És álmodozni tudtam azelott,
S hogyha fáradt voltam,
Akármikor kaptam pihenot. 

Kiskoromtól oktatott
És felnevelt két ember,
Az egyik ember sajnos már nem él.
Azután csak egy maradt,
Ki annyit fáradt értem,
Így neki tartozom most mindenért. 

Még meg sem köszöntem, hogy élek,
Még meg sem köszöntem,
Hogy áldoztál reám.
Meg sem köszönhetem,
Helyette dúdolok neked egy dalt,
Ahogy te dúdoltál nekem hajdanán. 

Kiskoromtól oktatott
És felnevelt két ember,
Az egyik ember sajnos már nem él.
Azután csak egy maradt,
Ki annyit fáradt értem,
Így neki tartozom most mindenért. 

Még meg sem köszöntem, hogy élek,
Még meg sem köszöntem,
Hogy gondoltál reám,
Meg sem köszönhetem,
Helyette dúdolok neked egy dalt,
Ahogy te hajdanán, ó, hajdanán. 

Még meg sem köszöntem, hogy élek,
Még meg sem köszöntem,
Hogy vigyáztál reám.
Még meg sem köszöntem
Azt, hogy van hitem, Hazám,
Most mindezt köszönöm neked: ANYÁM! 

2002. – idén lenne 55 éves Máté Péter