A 3-as és 4-es villamos vonalak összekapcsolásának tervezete
Fejlesztési cél: a meglévő villamos infrastruktúra
jobb hasznosítása, vonzóbb villamosközlekedés biztosítása, a Tisza Lajos
körút utolsó szakaszának megújítása.
I. ütem:
Ha városfejlesztési szempontból értékeljük a 3-as
villamosvonalat, megállapítható, hogy külső szakaszán (a Fonógyári úton)
középtávon nem várható számottevő forgalom, ez a szakasz autóbusszal gazdaságosabban
szolgálható ki. A Móravárosi körút térségében azonban dinamikus
fejlődés prognosztizálható, már rövid távon nagy forgalomvonzású létesítmények
épülnek. Ezért a Vadaspark - Dugonics téri vonalszakasz jelentősége megnő,
melyet a Dugonics téren direkt vágánykapcsolattal a 4-es vonallal
összekötve Tarján végállomásig meghosszabbítható a 3-as viszonylat. Az
így létrejövő hálózatrészen a nagyobb forgalmi igénnyel bíró Dugonics tér
- Tarján szakaszon két vágányon, fonódva közlekedne a 3-as és 4-es viszonylat,
a közepes forgalmi igényű társasházas övezetekben pedig kettéválva haladhatnak
a középtávon is egyvágányú pályákon. Ezáltal megoldódna Móraváros Tarjánnal
történő közvetlen összekapcsolása, valamint a villamospálya átépítésének
és rekonstrukciós munkálatainak elvégzésével korszerűbb és csendesebb pályán
közlekedhetnek járműveink.A Közlekedésfelügyelet
határozatában
előírta a BÁV áruház előtti autóbusz-megállóhely és kihúzó vágány együttesének
lehetőség szerinti felszámolását forgalombiztonsági okokból.
II. ütem:
A fenti fejlesztés (I. ütem) önmagában is működőképes
hálózatrészt hoz létre. Középtávon azonban néhány kiegészítő fejlesztésre
érdemes még sort keríteni. Az új vonalcsoport szűk keresztmetszete a Tisza
Lajos körúti egyvágányú szakasz lesz. A Tisza Lajos körút Dugonics tér
- Mérey utcai szakasza kimaradt az 1974-76-os átépítésből, burkolata korszerűtlen,
a vágány állapota a legrosszabb a városban, a Közlekedésfelügyelet határozatában
előírta az átépítését. Az itt futó közmű gerincvezetékek feltárása
szerencsére nem szükséges: a gázhálózatot a korábbi években már kiváltották,
az ivóvíz nyomócső cseréjét az idén tervezik csőroppantásos technológiával.
A rendkívül rossz állapotú csatorna felújítását is belülről, bontás nélküli
technológiával tervezik. A forgalomtechnikai tanulmánytervet (a közlekedési
felületek újraosztásával) idén készítik el.
Javaslatunk a Dugonics tér
- Mérey utcai szakaszon a kétvágányú, középfekvésű villamospálya folytatása.
Fontos tudni, hogy emiatt nem kell kivágni a gyönyörű, idős fasort. A jelenlegi,
14 m széles útpályában elfér a két vágány középen (6,2 m) és egy-egy forgalmi
sáv kétoldalt. A körút korábban átépített szakaszai ugyan 2 x 2 sávosak,
de a külső sávot ott is csak leálló, parkolósávként használják. Az egyvágányú
szakaszok közlekedésének egyenletessé tétele érdekében kisebb telematikai
fejlesztés szükséges, és ajánlatos a Kálvária téri kitérő meghosszabbítása
a Veresács utcai megállóig bezárólag, valamint a Szivárvány kitérő meghosszabbítása
vagy új kitérő építése a Vám téren. Mint föntebb jeleztük, ezek a beruházások
csak harmonikusabbá teszik a rendszert, amely pusztán az I. ütemben írt
Dugonics téri vágánykapcsolat kiépítésével is működtethető.
A vázolt fejlesztési célt egy független budapesti
cég az 1999 októberében elvégzett utasszámlálás kiértékelt adataival modellezte,
eredményét minden szempontból pozitívnak találta, az elektromos fejlesztési
lehetőségek terén a legfontosabbak közé rangsorolta.
Az I. ütem megvalósulása esetén a következő villamosviszonylatok
közlekednének:
4-es:Tarján
- Kecskés
3-as:Tarján
- Vadaspark
Az összevonások miatt megszűnne a 3A és a 4A viszonylat,
valamint szüneteltetnénk a villamosközlekedést a 3-as vonal külső szakaszán.
(Az I. ütem megépülése előtt a 3-as külső szakaszát nem szabad szüneteltetni,
mert az a vonal forgalmának további csökkentésével rontja a fejlesztés
esélyeit.) Mindaddig, míg a II. ütem meg nem épül, a Tisza Lajos körúti
egyvágányú szakasz mindkét vonalon 12 perces követést tesz lehetővé, ami
a közös szakaszon 6 perces követést biztosít.
A fejlesztés eredményeként létrejövő villamoshálózatra
kell terelni a párhuzamos vonalakon zajló forgalmat.
Az átépítés a Kölcsey utcától kezdődik, ahonnan
a két vágány az úttengelybe kerül (gyakorlatilag helyet cserél a szobor
előtti vágány a közúti forgalmi sávval). A 3-as vonali ág a Dáni utcáig,
a 4-es vonali ág a Zenekonzervatóriumig kétvágányú. A megállók csomópont
utáni elhelyezést nyertek, ez Tarján irányában azért fontos, hogy az egy
irányba tartó járatokra egy helyen lehessen fölszállni. Burkolat szélesítésre
csak a csomópontban és a kis-Dugonics tér oldalán lesz szükség, ezért egyetlen
idős fa kivételével valamennyit meg lehet menteni. A csomópont forgalomtechnikai
kialakítása még nem dőlt el, mi körforgalmú megoldást javasoltunk. A körforgalmú
csomópont minden szempontból a legjobb megoldást adja, kevés a várakozás,
a burkolt felület. Sem jelzőlámpás, sem fedezőjelzős biztosítást nem igényel.
A forgalomtechnikai kialakítás előnyei számítógépes modellezés révén is
bizonyítást nyertek.
Szeged, 2000 október 02.